Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Gulyás Dániel
2017. augusztus 27.

Két ponttal nyertek az amerikaiak – 43. bridzsvilágbajnokság, Lyon

A tavaly Budapesten Eb-t nyerő franciáknak nem sikerült otthon tartaniuk a vb-aranyat, mindössze két ponttal nyert az USA2. A világbajnok névsora: Martin Fleisher, Joe Grue, Chip Martel, Brad Moss, Jacek Pszczola, Michael Rosenberg; Jan Martel nem játszó kapitány. A Transnationalt a lengyel csapat nyerte.
Gulyás Dániel
2017. augusztus 26.

Az utolsó felvonás következik – 43. bridzsvilágbajnokság, Lyon

Két döntő már véget ért, kettőt még holnap is nézhetünk; ötödik helyen végzett a svájci-magyar csapat a BAM-versenyen.
Gulyás Dániel
2017. augusztus 24.

Kiélezett döntők, magyar sikerek – 43. bridzsvilágbajnokság, Lyon

A nyílt versenyen három szegmens után döntetlenre állnak a felek, a másik két döntőben már van különbség a csapatok között. A BAM-vigaszversenyen második a Hegedűs–Szegedi pár, a Transnationalben feles IMP-átlag fölött zár a két tisztán magyar pár.

Gulyás Dániel
2017. augusztus 23.

Véget értek az elődöntők – 43. bridzsvilágbajnokság, Lyon

Az elődöntőkben elmaradtak a meglepetések, és szinte egyik általam döntőbe remélt csapat sem hozta várt eredményt.
Gulyás Dániel
2017. augusztus 23.

A hatból öt elődöntő szoros – 43. bridzsvilágbajnokság, Lyon

Hétfő este még ünnepeltek, kedden már folytatnia kellett a játékot a világbajnokságon a negyeddöntő győzteseinek.
Gulyás Dániel
2017. augusztus 22.

Hatalmas izgalmak a negyeddöntőkön – 43. bridzsvilágbajnokság, Lyon

Nem is emlékszem olyan világbajnokságra, hogy szinte minden negyeddöntő izgalmakat és többé-kevésbé szoros csatákat hozott, olyannyira, hogy egy csapat sem adta fel idő előtt behozhatatlan hátrányban.
Gulyás Dániel
2017. augusztus 20.

Megkezdődött a rájátszás – 43. bridzsvilágbajnokság, Lyon

A Bermuda-kupa párosítását eltaláltam, azt azonban nem értettem, miért menekül az összes női élcsapat az épp bejutó lengyelektől, az első három mást választott, így Indonézia próbálhatja legyőzni őket. A szenioroknál sem volt meglepetés a párosításban.
Gulyás Dániel
2017. augusztus 20.

Véget ért az alapszakasz, kezdődik a rájátszás! – 43. bridzsvilágbajnokság, Lyon

Várakozásommal ellentétben a kínaiak nem pukkadtak ki, remekül játszottak, és az utolsó forduló eredményétől függetlenül bejutottak a rájátszásba. Az Egyiptomiak is tudták magukat tartani az első meccsen, a másodikon azonban nagy zakóba futottak bele az amerikaiak egyik egysége ellen, és itt bizony már látszottak a fáradtság jelei. Szerencséjükre a többi, továbbjutásra ácsingózó csapat remekül keresztbe verte egymást, de Új-Zéland (az olaszok elpáholásával) még látótávolságon belül maradt az utolsó forduló előtt.
Gulyás Dániel
2017. augusztus 18.

Bonyolult a helyzet az utolsó nap előtt – 43. bridzsvilágbajnokság, Lyon

A Bermuda-kupában néhány csapat már elbúcsúzott az esélyesek közül, a németek mélyrepülése talán a körmérkőzés meglepetése. A brazilok feltámadtak, az idős világbajnok vezetésével még mindig erősek, Chagas és barátai a 18. fordulóban az addig magasan vezető franciákat múlták felül. Utóbbiaknak nagyon nehéz utolsó napja lesz, a két trónkövetelő, Hollandia (közelről) és Svédország (távolabbról) egyaránt nehéz feladat lesz. (A fotón Monaco továbbjutásra hajtó nyílt csapata.)
Gulyás Dániel
2017. augusztus 18.

Élesedik a harc – 43. bridzsvilágbajnokság, Lyon

Lassan a célegyenesbe fordulunk, fokozódnak az izgalmak. A francia–svéd kettős ellépni látszik a mezőnytől, míg a 3–6. helyezettek szintén elég jól állnak, de még nem tuti a továbbjutásuk. A 7–14. között azonban még mindig nincs egy egész meccs sem, itt még szinte bármi történhet! A hátralevő fordulók alapján a legkönnyebb dolga talán a franciáknak és Kínának van: nekik csak 2-2 meccsük van hátra az első nyolcban állomásozók közül, így (talán az eddigi formák alapján némileg váratlanul) az ázsiaiaknak elég jók az esélyeik a továbbjutásra. (A képen Sabine Auken a német nyílt csapatból.)